Angliai sikerek után itthon is bővítenek
100 év szaktudás a Master Good mögött
Apa és fia – idősebb és ifjabb Bárány László – szinte egymás szavába vágva mesélnek az elmúlt évek nehézségeiről és sikereiről. Mondataikból süt az elhivatottság és a szakma szeretete. Bár baromfifeldolgozó vállalkozásuk, a Master Good Kft. csupán 12 éves, a családi hagyomány ennél lényegesen messzebbre vezethető vissza.

Az első Bárány, idősebb Bárány László nagyapja, 1907-ben vágott bele az iparba, és nemsokára a Széchenyi grófok uradalmi baromfitenyésztője lett. Ez ad súlyt és hitelt a cég szlogenjének: „Nálunk a minőség 100 éves hagyomány. Így a fiúk, László és Péter már a negyedik generációt képviselik. Ma már egész cégcsoportot irányítanak apjukkal közösen: 2 agrár-, 2 élelmiszeripari és 1 szolgáltató vállalkozást, 1200 embernek adva kenyeret, 2006-ra 21-22 milliárd forintos árbevételt tervezve.


Stabil jövőkép angol partnerrel


Maga a Master Good Kft. két üzemmel rendelkezik.
- Kisvárdán friss, fagyasztott csirkét állítunk elő, egy 800 millió forintos beruházás nyomán immár a legfejlettebb gyártástechnológiával. Budapesti és békéscsabai logisztikai alközpontjaink segítségével az ország 80 százalékán képesek vagyunk napi szállításra friss baromfiból – mondja büszkén idősebb Bárány László.

A Petneházán működő gyáregység profilja tovább feldolgozás, és épp a közelmúltban alakították át multiprotein üzemmé. Vagyis a csirkén kívül immár kacsát, pulykát, libát és sertéskarajt is képes feldolgozni, így idén önmagában 3,5 milliárd forint árbevételt hoz előreláthatólag a cégcsoportnak. Jövőre a sor marhával és báránnyal bővül.
A profil bővítését egy hosszú távú partneri megállapodás alapozza meg egy angol élelmiszeripari vállalkozással. Közös termékfejlesztés, biztos exportpiac – sok magyar vállalkozás álmodozik hasonlóan stabil jövőképről. A Master Good azonban sokat tett is érte. A cégcsoport brojler csirke tekintetében Magyarországon az egyetlen valódi, teljes integrációját valósítja meg. 5500 hektáron termeszt búzát, kukoricát, 100 ezer tonna tápot gyárt. 200 ezer szülőpártól évente 23 millió csirkét keltet, ennek 60 százalékát saját telepein fel is neveli.
A brojler mellett szabadtartású baromfival is foglalkoznak. Az ökobaromfit Red Master néven hozzák forgalomba, és a kereslet egyre nagyobb a különleges élvezeti értékű hús iránt. A Master Good ezen kívül elkötelezett a minőség iránt: minden fontos tanúsítványt beszerzett. Az EFSIS, IFS és HACCP mellől nem hiányozhat az ISO 9001 és ISO 14001 sem, a BRC pedig az angol piac kapuit tárja szélesre előttük.

Ezen a kapun heti 100 tonna áru kerül a nagy angol láncokba – a magyar cég exportjának 90 százaléka. Ezek már nem csak elsődlegesen feldolgozott húsok: a közös fejlesztés eredményei olyan – továbbra is kizárólag magyar alapanyagból készülő – húskészítmények és kényelmi termékek, amelyek a legkényesebb angol ízlését is kielégítik. Kényelmi termék alatt sütésre előkészített, alumínium tálcán kínált húsokat kell érteni, 30-50 perc sütési idővel.


„Mesteri” készítmények a láthatáron


A briteknél elért sikerek kellő önbizalmat teremtettek ahhoz, hogy a magyar piacon megméressék magukat a készítménykategóriákban is. Az idei év második felében kezdődött el a belföldi termékskála kialakítása. Már kapható a kimagasló, 79 százalékos hústartalommal rendelkező Mester virsli, valamint a paprikás és sajtos ízekben kapható, baromfiból készülő Mester kolbász. A virsli nem csak hústartalma miatt különleges: 4 hónap szavatosságát nem a tartósítószereknek, hanem a csírátlanításnak, ultrapasztörizálásnak köszönheti. Már kaphatók a SPAR csoport és a Provera csoport láncaiban, az Auchan és a METRO üzleteiben, valamint a három nagy hazai láncban. Az év végére, legkésőbb januári megjelenéssel még egy rúdban kapható sonkát terveznek kihozni.

- A Mester márkanév a közép és felső kategória határára pozícionált termékeinket fogja át – mondja fiatalabb Bárány László –, árban inkább közép, minőségben inkább felső felé billenve. A készítmények között azonban még egy termékcsaládot is kihozunk 2007 első félévében: az átlagos minőségű, alacsonyabb árfekvésű készítményeket „A család kedvence” szlogen fogja majd össze.

Az év első hónapjában megjelennek a panírozott baromfi kategóriájában is: két alaptermékkel és két különlegességgel. Ha még távolabb tekintünk, előbb-utóbb bevezetik az exportpiacokon bizonyított, ám magyar ízvilágra átdolgozott félkész termékeiket is.
Egy konzorciumi pályázat sikerétől függ egy másik fejlesztési irány. Ebben azt vállalták – más cégekkel közösen –, hogy tradicionális magyar alapanyagokból (mangalica, szürkemarha, tanyasi csirke stb.) hagyományos magyar ízeket állítanak elő modern technológiával.
Szintén nagy lehetőségeket látnak a gasztronómiában. Felvették a kapcsolatot a Hajdú-Bihar Megyei Gasztronómiai Szövetséggel: a cég támogatja a szövetséget, cserébe a szervezet segít feltérképezni a vendéglátás igényeit. Ennek a kapcsolatnak az első eredményei is realizálódnak: jövőre az éttermekbe kerülnek a Master Good vendégfogadásra alkalmas húsos falatkái.

S ha már éttermek: a cég idén lett a McDonald’s lánc alapanyag-beszállítója. Ez – a gyártási színvonal elismerésén túl – azért is sikerülhetett, mert a baromfi nevelése során nem használnak antibiotikumot, hozamfokozót, a takarmány mentes a génmanipulált szójától.
A felgyorsított termékfejlesztés mellett nem feledkeznek meg a fogyasztókról sem: a Master Good honlap már megújult, 2007-ben pedig a brand köré jelentős médiakampányt építenek.

Élelmiszer magazin Foodapest-i száma / 2006. november 21.