
Amint lapunk első oldalán írtuk: baromfi-feldolgozó üzemet
avattak Kisvárdán. Kordás László államtitkár avatóbeszédében
példa értékűnek nevezte a kisvárdai beruházást, mivel a
magántőke és a központi források összefogásával valósult
meg a fejlesztés. A jövőre nézve ez a minta, s a kormányzat
olyan beruházási körülményeket igyekszik teremteni, ami
tovább javítja a foglalkoztatási szintet.
– Számunkra nagyon fontos ez a cégcsoport - fogalmazott
Gazda László, a megyei közgyűlés elnöke -, mert 21 településen
olyasmit csinál, ami példa nélküli a megyében, mégpedig
nagyon korrekt és kiszámítható módon. Ez az, ami hiányzik
a mezőgazdálkodókból itt, a megyében.
Amikor a román parlament elnöke megkérdezte, van-e problémánk
a mezőgazdasággal, azt válaszoltam, igen. Az első uniós
év feltárta azt, milyen verseny elé néznek a magyar mezőgazdálkodók,
és kiderült: a legnagyobb probléma a gazdálkodók fejében
van, amikor úgy gondolkodnak, hogy én ehhez értek, ezt termelem,
ha lesz piaca, eladom, ha nem, akkor odanyújtom a kezem
a kormánynak, mert ez a kötelessége. Ez a világ már arról
szól, hogy ha nem fognak össze az emberek, és fogyasztási
szövetkezetek létrehozásával nem sokszorozzák meg erőiket,
akkor ki lesznek szolgáltatva és koldusbotra jutnak. Mi
ezt a cégcsoportot minden határon túl támogatjuk. Bízom
abban, hogy a most beadott pályázatuk is nyerni fog, mert
négy-öt-hatszáz fős munkahelyteremtésre készül ez a cég.
Kelet-Magyarország / 2005. május 6. |