Szárnyal a szárnyasfogyasztás
Megyénkben a hagyományos ételek alapanyagai a legkeresettebbek.
Végre visszaállt normális szintjére, és úgy tunik, tovább növekszik a hazai baromfifogyasztás, állapítják meg örömmel megyénkbeli szakemberek is.

Teljes a húskínálat

A madárinfluenza kapcsán keltett pánik következtében novemberben már a megszokottnak csupán 60 százalékára zuhant a baromfihús-forgalom, ami szerencsére december második hetétôl ismét a régi. Magyarországon nem volt, s pillanatnyilag sincs madárinfluenza, ugyanakkor e megbetegedéssel kapcsolatban mégis volt az ôsszel egy fölösleges pánik, hihetetlen károkat okozva a baromfiágazatnak, tájékoztatott a Magyar Szabadtartásos Baromfitermelôk Szövetsége elnöke.

Bárány László, aki a nyírkércsi központú Master Good cégcsoport ügyvezetô tulajdonosa is, hozzátette: nem elsôsorban a közelgô ünnepeknek, sokkal inkább a terméktanács erôfeszítéseinek, továbbá a termelôk jelentôs árcsökkentésének köszönhetô, hogy a fogyasztók a megszokott kedvvel vásárolják immár a baromfitermékeket. Az élelmiszereket árusító üzletekben teljes a húskínálat – derült ki körkérdésünkbôl. Országos napilapokban lehetett olvasni arról, hogy vannak, akik nyelvhalból készített fogásokkal, cápauszonylevessel várják a vendégeket.

A mi megyénkben úgy tunik még mindig nagy úr a hagyomány, huségesek vagyunk a magyar konyha megszokott ízeihez. Vidéken még ezeken a hajnalokon is van aki disznóvisításra ébred, hogy aztán hurka-kolbász illatozzon az ünnepi asztalon. Az üzletek húspultjaiból a legtöbben a sertéscombot, a dagadót, a karajt teszik kosarukba, fogy a pulykamell, s a csirkecomb is. Készételekre nincs nagy igény, a háziasszonyok saját fôztjükkel kényeztetik a családot, mostanában a salátarendelések száma növekedett kicsit. Keresett az élô hal is, de még mindig jóval kisebb mértékben fogy mint a többi hús. S erre az ünnepre is begyuruzni látszik az amerikai hagyomány, egyre többen keresik az óceánon túli hálaadás fôszereplôjét a pulykát. Nálunk az 4–5 kg körüli bébipulyka fogy a leginkább.

Kelet-Magyarország / 2006. december 12.